A mai világban mindenkinek szüksége van könyvelőre, a cégvezetőknek pontos és világos nyilvántartásokra, ahhoz, hogy  cégéről átfogó és megbízható képet kapjon és naprakész adatok álljanak rendelkezésére, hogy vállalkozását sikeresen és jövedelmezően tudja működtetni. 

A könyvelés nem csak a törvényi előírásoknak való megfelelés miatt fontos. Egy alapos, megfelelő szaktudással rendelkező könyvelő jelentős mennyiségű időt takaríthat meg Önnek és cégének. Töredékére csökkentheti az Önre háruló adminisztrációt, az így felszabaduló időt pedig az operatív munkára, cége fejlesztésére és bevételeinek növelésére fordíthatja.

Igazi bizalmi állásról beszélhetünk a könyvelők esetében, hiszen napi munkájuk során érzékeny üzleti adatokkal dolgoznak. Könyvelőirodánknál hiszünk abban, hogy partnereinkkel való együttműködésünk azért válhatott sikeressé, mert megszolgáltuk bizalmukat.

A könyvelés minden feladatát vezetői szemlélettel, a tulajdonosok érdekeit szem előtt tartva látjuk el. Könyvelője rendezni fogja számviteli adatait, ezáltal pedig segítségére lesz az adóoptimalizálásban is.

        Általunk belátják, hogy a könyvelés nem egy szükséges rossz, amely csak az adózás miatt szükséges, hanem lehetőség arra, hogy a cégek vezetői, tulajdonosai hasznos és pontos információkhoz jussanak jövőbeni döntéseik megalapozásához vállalkozásaik sikeres működtetéséhez, melyhez biztos alapot nyújt profi szakembereink naprakész jogszabály ismeretei .

 

Mi ehhez kínálunk megoldást.

 

Cégünk vállalja egyéni vállalkozások, cégek (Kft., Bt., Kkt., Zrt., Nyrt.) valamint nonprofit szervezetek és társasházak, hagyatéki ügyek könyvelését, cégek felszámolását, végelszámolását. 

 

A könyvelési anyagok átadás - átvétele lehetséges személyesen Budapest több pontján, valamint külön díjazás ellenében futárral is megoldható.

 

Amennyiben a vállalkozás igényli, kihelyezett könyvelést is vállalunk, rugalmasan alkalmazkodunk partnereink igényeihez, teljes szakmai tudásunkkal segítjük ügyfeleink hatékony gazdasági működését. 

 

Profi szakembereink segítségével szükség esetén könyvelési anyagait felülvizsgáljuk, a hibás tételekről jegyzőkönyvet készítünk és felvázolunk több féle megoldási lehetőséget, melynek segítségével a cégvezető – immáron tiszta képet kapva vállalkozása valós helyzetéről – könnyen eldöntheti, hogy a feltárt hibás tételek mely módon kerüljenek javításra. Ez történhet akár a teljes évek újra könyvelésével, vagy a régi könyvelés javításával, a bevallások revíziójával.

 

A könyvelési szolgáltatás tartalmazza az alábbiakat:

 

           A könyvelés kifejezetten összetett munka, amely számtalan részfeladatot foglal magába. Könyvelő irodánkban többek között az alábbiakat végezzük el, ha

         minket bíz meg a könyveléssel.

 

  

-      Vevő szállító folyószámlák nyilvántartása, egyeztetése

   

-      Tárgyi eszközök analitikák, tárgyi eszköz kartonok vezetése

    

-      Évközi és év végi adóbevallások elkészítése

  

-      Éves, egyszerűsített éves beszámolók elkészítése

     

-      Átalakulások, felszámolások, végelszámolások számviteli feladatainak, beszámolóinak elkészítése

       

-      Adatszolgáltatás ügyfeleink részére a könyvelés adataiból előre egyeztetett időközönként és formában

    

-      A jogszabályi változásokról folyamatos tájékoztatás

 

 

 

 

   Rendezzük és könyveljük kimenő és bejövő bizonylatait, banki és pénztári forgalmát.

   Kezeljük ÁFÁ-val kapcsolatos ügyeit, nyilvántartást vezetünk, elkészítjük és benyújtjuk bevallásait.

   Nyilvántartjuk tárgyi eszközeit.

   Elkészítjük az éves beszámolókat, bevallásokat és zárásokat, illetve tájékoztatjuk azokról a törvényes lehetőségekről, amelyekkel optimalizálhatja eredményét.

   Kimutatásokat készítünk a vezetői döntések támogatásához.

   Képviseljük a különféle hatóságok, például a NAV és az OEP előtt.

   Tájékoztatást adunk az utalandó összegekről, az esetleges törvényi változásokról

 

Teljeskörű könyvelés

 

Nem lesz gondja pénzügyeire, ha ránk bízza könyvelését. Laki Stúdió Kft. könyvelőiroda stabil számviteli hátteret biztosít cége működéséhez. Kollégáink hozzáértése, többéves gyakorlata és mindenre kiterjedő figyelme garantálja, hogy vállalkozása a hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően, gazdasági szempontból is optimálisan működjön. Tudásunk naprakész, mindig tisztában vagyunk a vonatkozó szabályozással, valamint felkészülünk és cégét is felkészítjük a várható változásokra.

Tekintettel vagyunk kényelmére. Korszerű szolgáltatást kínálunk, amely kiaknázza az internet által nyújtott lehetőségeket. Saját rendszerünkön keresztül online is eljuttathatja hozzánk a szükséges adatokat. De havonta egyszer személyesen is kimehetünk a könyvelési anyagokért.

 

Mi tartozik a teljes körű könyvelés feladatai közé?

Szolgáltatásunk többek között az alábbi a napi és az időszakos teendőkre terjed ki.

   Kialakítjuk könyvelési rendszerét, illetve felmérjük a már meglévőt, és javaslatokat teszünk annak javítására. Az induló vállalkozások számára elkészítjük a szükséges szabályzatokat.

   Ellátjuk a könyveléshez kapcsolódó napi rendszerességgel felmerülő feladatokat.

   Adótanácsadást nyújtunk.

   Elvégezzük a bérszámfejtést.

   Képviseljük cégét a NAV előtt.

   Kezeljük számláit és bizonylatait, házi pénztárát.

   Elkészítjük és benyújtjuk a kötelező adóbevallásokat.

   Elvégezzük a havi és az éves zárásokat.

   Felkészítjük az éves könyvvizsgálatra.

   Folyamatosan kapcsolatot tartunk Önnel.

Levesszük a terhet válláról

Felszabadíthatja cégét a könyvelés feladatai alól, és minden erőforrását a fejlesztésre fordíthatja. Ehhez csak arra van szüksége, hogy minket bízzon meg a könyveléssel. Munkánkat felelősségteljesen, körültekintéssel és gondos alapossággal végezzük, hogy Ön biztonságban, jó kezekben tudhassa könyvelését. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mindig az ügyfeleink számára legelőnyösebb lehetőségeket válasszuk, természetesen mindvégig szem előtt tartva a jogszabályokat.

A pontosság nemcsak a számítások terén erényünk. Mindig tartjuk magunkat a határidőkhöz, legyenek ezek törvényileg előírtak vagy saját magunk által megszabottak. Sőt Önt is tájékoztatjuk ezek közeledtéről.

 

Vállalkozása adatait bizalmasan kezeljük.

 

Ezek csupán a legfontosabb tevékenységeink. Amennyiben speciális kérései vannak, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot! Adja meg elérhetőségét, és visszahívjuk.

 

Elérhetőségünk: +36-70-222-7-666

 

Mi az a KATA és kiknek szól?

 

A kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) igazán kényelmes módot kínál az adózásra, mivel kiváltja az adózó kötelező járulékait is.

Azonban nem választhatja bárki ezt az adózási formát. KATA választására csak egyéni vállalkozók, egyéni cégek, magánszemélyekből álló betéti és közkereseti társaságok jogosultak.

Hozzá kell tenni, hogy nem választhatják az ingatlanok bérbeadásával és üzemeltetésével foglalkozók, valamint azok, akiknek az elmúlt 2 évben törölték vagy felfüggesztették adószámát.

 

Milyen mértékű a KATA?

 

Havonta fix összeget kell megfizetni, ez főállású és másodállású kisadózók esetében 50, illetve 25 ezer forint. Amennyiben valaki magasabb ellátási alapba szeretne tartozni, dönthet úgy, hogy havi 75 ezer forintban állapítja meg a KATA összegét. Ezen felül csak akkor kell fizetni, ha a vállalkozás éves árbevétele meghaladja a nettó 6 millió forintot. Ilyen esetben a határ feletti összeg 40%-át még be kell fizetni.

A 6 millió forintos határ sokakat összezavar, ezért fontosnak tartjuk megjegyezni: a KATÁ-t választhatják az ÁFA körbe tartozók és az alanyi mentességet élvezők is.

 

A KATA könyvelése

 

Az új adózási móddal csökkenthető a tevékenysége után kifizetett összeg és az adminisztráció, de a precizitás különösen fontos. Könyvelő irodánkban kialakítunk Önnek egy megbízható nyilvántartási rendszert, ellenőrizzük számláit és adófolyószámláját. Mivel egy alig néhány éves adóformáról van szó, várhatóak jogszabályi változások, ezekről természetesen idejében értesítjük Önt. A kevesebb adminisztráció alacsonyabb könyvelési díjat is jelent.